Hírek
2013. Augusztus 05. 13:30, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Adósságrendezés után már fejlesztésre is nyílik lehetőség
Adósságaiktól megszabadulva most már fejlesztésekre is gondolhatnak a magyar önkormányzatok, így az adósságrendezés kormányzati programja sikeresnek ítélhető.
Ezt mondta az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának fideszes elnöke szombaton Hollókőn, sajtótájékoztatón.
Láng Zsolt hangsúlyozta: 2010-re a magyar önkormányzatok nagy része már csak a napi túlélésre gondolhatott a felhalmozott, összesen 1300 milliárd forintnyi tartozás miatt. Az eladósodást a korábbi két kormányzati ciklus politikája okozta, 2010-re már az önkormányzati rendszer működőképességét is veszélyeztette, ezért volt szükség a kormányzati közbelépésre - mutatott rá, hozzátéve, a segítség összege meghaladja a 700 milliárd forintot, a kamatokat is figyelembe véve az ezermilliárdot.
Láng Zsolt kifejtette: az ötezernél kevesebb lakosú települések tartozása elérte a 74 milliárd forintot, egy településre átlagosan 40 millió jutott. Az új pénzügyi háttérnek és szabályozásnak köszönhetően hasonló helyzet a jövőben nem állhat elő - mondta
Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke igazi mentőövnek nevezte a kormányzati adósságátvállalást, hiszen - mint mondta - a megye 135 települése közül 101 adósodott el. Ezek közül 91-en ötezernél kevesebben élnek. Nógrád megyének a konszolidáció során 7 milliárd 398 millió forint jutott.
Szabó Csaba, Hollókő polgármestere kifejtette, hogy a község 29 millió forintos tartozását rendezték az adósságátvállalással. Ezt megelőzően kötelezettségeik mellett már csak a napi kiadásokra és a rezsiköltségre futotta. Az említett 29 millió forintból 19 millió egy régi PHARE-hitel törlesztését jelentette, további tízmillió pedig folyószámlahitel volt, amelyből a működés költségeit fedezték.
Megjegyezte: korábban féltek volna fejlesztésekbe kezdeni, de most két sikeres pályázatuk is megvalósulhat: az egyik célja a világörökségi ófalu felújítása, a másiké egy magyar-szlovák együttműködés részeként a környék természeti értékeinek védelme és megismertetése.
Szabó Csaba az MTI kérdésére elmondta, hogy a nem egészen 400 lakosú község önkormányzata további pályázatok beadását is tervezi. A hollókői vár fejlesztésének második üteme, illetve a tájvédelmi körzethez tartozó tájképi jelentőségű szőlőparcellák megóvása szerepel a tervek között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi
VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!
Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.
2026. Január 25. 13:32, vasárnap | Helyi
EGY RÈGI TÖRTÉNET!
Messziről jött emberek beszélnek zöldségeket, baloldali megmondóemberek pedig ferdítik a valóságot, ezért fontosnak tartom, hogy röviden bemutassam az én történetemet.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
