Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2013. Október 05. 12:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Áder János: a szentkúti beruházás a nemzeti közösséget is erősíti

Áder János: a szentkúti beruházás a nemzeti közösséget is erősíti

A mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen olyan építkezés kezdődik, amely megújítja az épületegyüttest, miközben a nemzeti és a spirituális közösséget is erősíti.

Ezt mondta Áder János köztársasági elnök a Nógrád megyei kegyhelyen, ahol 2,5 milliárd forintos beruházás alapkövét helyezték el csütörtökön.
Áder János hozzátette: a fejlesztés ezzel olyan értéket szolgál, amelyre manapság mindenkinek nagy szüksége van. Kitért arra is: két héttel ezelőtt Rómában magyarországi látogatásra hívta meg Ferenc pápát, és megvan a remény arra, hogy az egyházfő Mátraverebély-Szentkútra is ellátogat. Ha így lesz, akkor nemzeti kegyhelyünk még ismertebbé válik az egész világ számára - mondta.
Az államfő arról is beszélt, hogy az idelátogató zarándokok az összetartozást és hitük megerősödését is megélik. Ez a hit volt az, amiért a kegyhelyet gondozó ferences atyákat elüldözte, kolostorukat elvette a kommunista hatalom. A ferences testvérek négy évtized elteltével térhettek vissza, és az ő áldozatos munkájuknak is köszönhető, hogy ma már ismét hívők százezrei keresik fel Szentkúton Mária forrását - hangoztatta.
A Nógrád megyei településen lévő kegyhelyet jövő novemberre újítják fel. A 2 milliárd 470 millió forintos beruházást 99 százalékban támogatja az Észak-magyarországi Operatív Program, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő körülmények fogadhassák a leglátogatottabb római katolikus búcsújáróhelyre érkezőket.
Megszépítik a szabadtéri misézőhelyet, megközelíthetőbbé teszik a Szűzanya szobrát, felújítják a rendházat, komfortosabbá teszik a zarándokházat, újabb zarándokszállásokat is építenek. Mindemellett rendezvényterem, szabadtéri színpad és fogadóépület is épül Szentkúton.
A ferencesek csütörtökön Szent Ferencről is megemlékeztek, aki 1226. október 3-án hunyt el Assisiben. Azóta a világ minden részén ezekben a napokban emlékeznek meg tranzitusáról, vagyis boldog haláláról és mennyei hazába költözéséről. A megemlékezésen Erdő Péter bíboros képviseletében Székely János esztergom-budapesti segédpüspök beszédében megfogalmazta, a gonosznak öt halálos ellensége van: az Isten és a vallás, a család, a nemzet, a fizikai föld és a közösségek. Egy szent helynek legfőbb küldetése ezeket a szálakat erősíteni - tette hozzá.
Áder János, Székely János, valamint Magyar Gergely tartományfőnök és Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke írta alá az alapkőben elhelyezett dokumentumot. Varga Lajos püspök szentelte meg az alapkövet, amelynek a felirata a következő: A menny kapuja, a hit kapuja.

Címkék: Szentkút

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.