Hírek
2012. Szeptember 28. 14:21, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Abonyi gyermekgyilkosság – Előzetesbe került a gyanúsított apa
![Abonyi gyermekgyilkosság – Előzetesbe került a gyanúsított apa](/external/image_cache/c/0/6/c06edc3ba5e8f0145bb8fbba927581be.jpg)
Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a férfinak, aki augusztus végén abonyi otthonukban megölte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
Kállai Gábor elmondta: a végzés nem jogerős, mert a védő fellebbezést nyújtott be. A döntést azután hozta meg a baleseti intézet kórtermében a bíróság, hogy a 43 éves férfi, állapotának javulása miatt, kihallgathatóvá vált.
A szóvivő közölte, hogy a bíróság azért rendelte el az előzetes letartóztatást, mert tartani lehet a szökéstől, illetve a bűnismétléstől. Hozzátette: a férfit elfogását követően egyszer már ki tudták hallgatni, akkor beismerte tettét, ezt követően azonban az orvosok mesterséges altatásba helyezték, amelyből a napokban ébresztették fel. A férfit a tököli büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják, ahol folytatják a kezelését.
A gyanú szerint a 43 éves férfi augusztus 27-én hajnalban lelőtte lányát abonyi otthonukban, majd magával is végezni akart; súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.
A férfi kórtermét rendőrök őrizték, előzetes letartóztatást csak azután lehetett elrendelni, hogy kihallgatható állapotba került.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.