Hírek
2024. Szeptember 04. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A szomszéd településig jutott

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki egy karancslapujtői udvarról vitt el egy javítás alatt álló autót, azonban kiderült, nem csak ez volt a rovásán.
A férfi szeptember 1-jén délelőtt utazott Karancslapujtőre abból a célból, hogy egyik ismerősétől visszakérje a korábban nála maradt telefonját. Miután visszakapta a készüléket, úgy döntött, meglátogatja a településen élő másik barátját is, azonban nem találta odahaza. A barát udvarán javítás céljából állt egy kocsi, amelynek nyitva voltak az ajtajai, még a slusszkulcs is benne maradt az indítóban. A férfi úgy gondolta, gépjárművel könnyebben hazaér, mint busszal, ezért beindította az autót, és elhajtott az udvarról.
Nem jutott azonban messzire a meglovasított kocsival, mivel a szomszéd községben, Karancskeszin a Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei ellenőrizték. Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra.
A 36 éves vizslás-újlaki férfit a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de az is kiderült, hogy nem csak ezt a bűncselekményt követte el. Szeptember 1-jén hajnalban a salgótarjáni Vásártéren bemászott egy nyitva hagyott autóba, és a csomagtartóban kutatott. A kocsi tulajdonosa zavarta meg, a tolvaj megijedt tőle, és elfutott. A nyomozók ezért a cselekményéért lopás vétség kísérlete miatt is kihallgatták a férfit.
Tamás-Kovács Andrea
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 22. 13:43, kedd | Helyi
Miért vagyunk hiszékenyek? A Magyar Péter jelenség háttere
Egy másik ember annyira aljas lehet, hogy szemtől szemben állva céltudatosan hazudjon? Miért vagyunk hiszékenyek? Az ember gyakorlatilag képtelen felismerni, ha valaki hazudik neki.
2025. Április 22. 11:14, kedd | Helyi
Az ukránok egy pillanat alatt elárasztanák a munkaerőpiacot
Az ukránok egy pillanat alatt elárasztanák a munkaerőpiacot\" – újabb veszély merült fel a szomszédos ország EU-csatlakozása ügyében.
2025. Április 20. 16:25, vasárnap | Helyi
Tavaly még a USAID, idén már az EU támogatta a kijevi LMBTQ fesztivált
Az Európai Unió sietett a szervezők segítégére, miután arról panaszkodtak, hogy a tavaly még USAID támogatással megrendezett fesztiválra nincs elegendő forrás.
2025. Április 16. 15:30, szerda | Helyi
A Jobb páholy elveszítette jelentőségét!
Ferkó lemondott, Tatár kilépett, a Jobb páholy elveszítette jelentőségét. A TISZA SZEKTÁS EÖTVÖS AKNAMUNKÁJA BEÉRETT! A Tisza párt kardos harcosa követők nélkül maradt. Akik a Facebook oldalukon maradtak,