Hírek
2016. Július 27. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: radiofocus.hu
A SZENT LÁZÁR MEGYEI KÓRHÁZAT ELLENŐRIZTÉK A SZÁMVEVŐK
Az Állami Számvevőszék befejezte a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház 2011-2014 közötti időszakra kiterjedő pénzügyi és vagyongazdálkodásának ellenőrzését – tájékoztatta rádiónkat a Szervezet.
Az ÁSZ megállapította, hogy az irányító szervek Kórházra vonatkozó feladatellátása összességében szabályszerű volt. Az ellenőrzés hiányosságokat tárt fel a Kórháznál a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése terén, valamint az intézmény pénzügyi- és vagyongazdálkodásában. A Kórház főigazgatójának az ÁSZ összesen negyvenegy javaslatot fogalmazott meg, ami alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Az Állami Számvevőszék folyamatosan rajta tartja a szemét az egészségügyi ágazatba tartozó közpénzfelhasználó szervezeteken, az elmúlt években számos ellenőrzést végzett a területen. Mivel a központi alrendszer intézményei – köztük a kórházak – meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal való gazdálkodásban, ezért az ÁSZ kiemelten fókuszál ezek ellenőrzésére. 2016 első felében nyolc kórház ellenőrzését fejezték be a számvevők, ahol összesen 134 javaslatot fogalmaztak meg, mondta el rádiónk kérdésére Pető Krisztina felügyeleti vezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
