Salgótarján várossá nyilvánításának 95. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév programsorozathoz csatlakozott a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 2017 januárjában egy alkotói pályázat meghirdetésével.

Az irodalmi pályázatra sms-verseket, verseket, elbeszéléseket vártak elsősorban a salgótarjáni általános és középiskolás diákok köréből március 24-ig. Az ifjúsági iroda idén rendhagyó módon a „Születésnapomra” témát határozta meg az alkotásokkal kapcsolatban, amely abból a szempontból kötött volt, hogy olyan alkotásokat vártak, amelyek Salgótarjánról, a városban átélt élményekről, emlékekről, illetve a város nevezetességeiről, az itt élőkről szólnak.

Felhívásuk elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék az irodalmi műfajokban való önkifejezést, a versírás művészetét. Pályázatuk másodlagos célja Salgótarján évfordulójára és a magyar költészet napjáról való megemlékezés, valamint a tanulók várossal kapcsolatos érzéseik, gondolataiknak megismerése volt.

A beküldött alkotások értékelését az iroda munkatársai végezték, ahol a beküldött művek esetében a hangsúlyt sokkal inkább a befogadó által megélt érzelmek milyenségére, mint a költői képek és alakzatok precíz használatára helyezték.

A két választott alkotás:

Dancsok Lilla, 9/B. osztály, Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium

Ahogy én látom: Salgótarjánról

Nehéz füsttől köhög a város.
Régi emlék, felkapja a szél.
Gyárkémények: néma, oszlopos város;
Nyújtózkodnak, ringatja őket az ég.

Hajdani csillék viszik tova
Az emlékek szenes foltjait.
Régi múltunk jelen váltja, s hogy hova
Mennek, bányamély fedi el titkait.

Szökőkút csillog ezüst érrel.
Zsong a boly, útjukat járják;
Súlyos elemek kényszerítik térdre
A Karancs Szálló legyőzött alakját.

Harsány zene száll az utcáig
A Táncháztól, már hallatszódnak
A lábak ütemes dobbantásai,
Miközben a táncosok kurjongatnak.

Fuvola dallama töri át
Kecses, játékos szólamával
A különleges tavaszi délutánt;
S énekhangok üdítik, trombitával.

S a város felé magasodik
A Bolyai komor, robusztus
Alakja, ami királyként őrködik
A dombról; trónusán masszív kolosszus.

Szomorú, kopott kőkeresztek
Koronázzák a Kálvária
Zöld haját; azon sugarak pihennek;
Rajta a poros ösvény a pántlika.

Fentről ragyognak a tömbházak
Szürke, komor falai, mintha csak
Fiatalodtak volna a csontvázak;
Ünnepbe öltöztek, hogy így leírjam.

Szeretem ezt a várost. Minden
Bájával és sötétjével, mit
A kemény, hideg sors adott neki, de
Él a város. S a Hajnal még virágzik.

Fülöp Veronika, 8/B., SÁI Beszterce-lakótelepi Tagiskolája

Születésnapomra
„95 éves lettem én”

1922-ben születtem Nógrád megyében,
Nagyközség néven jegyeztek be engem.
egy mély völgykatlanban van a helyem,
erdők, fenyvesek, várak állnak köröttem.
Egykoron sok barna „arany” volt bennem,
de a bányáimat már bezárták régen.

A honfoglalás idejére nyúlik vissza történelmem.
Születésemtől dr Förster Kálmán volt a polgármesterem.
Majd 1950-től megyeszékhellyé neveztek kin engem
ettől az évtől öt településsel is bővültem,
aztán 1968-tól Hild János-díjjal büszkélkedtem.

Azonban 1956-ot igazán megsínylettem,
majdnem 130 emberemet elvesztettem.
Ez a veszteség és fájdalom még ma is sebet üt a
Szívemen.

Egykoron gazdag iparvárosként dicsekedhettem:
gépgyártás, nehézipar, szénbányászat és
üveggyártás volt az ismertetőjelem.
Az évek alatt viszont sok üzem, gyár elhagyott
Engem.

De:
könyvtár, múzeum, általános és középiskolák segítik művelődésem,
sőt egykoron a Számviteli Főiskola is öregbítette hírem.
Talán majd az Óbudai Egyetem fogja pótolni ürességem.
Lett saját színházam Zenthe Ferenc névvel,
ez mind bizonyítja fejlődésem.
Bízom benne, hogy mire elérem a 100. évem
sok-sok új dologgal fog gazdagodni lelkem,
s ez még több erőt ad majd nekem!