Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Augusztus 29. 15:00, szombat | Helyi
Forrás: MTI

A Nógrád Megyei Levéltár új épületét adták át Salgótarjánban

A Nógrád Megyei Levéltár új épületét adták át Salgótarjánban

A beruházás a magyar állam, az Európai Unió és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 234 millió forintból készült el.

Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára az ünnepségen elmondta: az új levéltári épület a magyar nemzet múltjának megteremtését és egyben a jövőt szolgálja.

A volt hadkiegészítő parancsnokság háromemeletes, több mint 1200 négyzetméter alapterületű épületegyüttesében kialakított intézményben megújult az oktató- és kutatóterem, a mintegy ötezer iratfolyóméter nagyságú anyag elhelyezésére alkalmas raktár, a restaurátorműhely, tágasabbá, világosabbá váltak a kutató- és munkaszobák, valamint új közösségi tereket hoztak létre.

Ezek mind egy célt szolgálnak, hogy minden pontosan a helyére kerüljön: kutatható, megismerhető, közkinccsé tehető legyen mindaz, amit elődeink megőriztek és ránk hagytak - mondta Lengyel Györgyi.

Az államtitkár köszöntőjében a nógrádi levéltár megpróbáltatásokkal teli múltjáról is szólt. Felidézte, a Nógrád megyei hivatalos iratok kálváriája 1596-ban, Eger török ostromakor kezdődött, amikor a gyűjtemény az enyészetté lett. A féltve őrzött későbbi iratok időszakosan Füleken, Gács várában, Losoncon, Szügyben találtak menedéket.

Lengyel Györgyi azt mondta: egy nagy múltú intézmény megújulása helytörténeti esemény is. A levéltár nemzeti kulturális örökségünk őrzője, de a 21. század modern intézményének is kell lennie - tette hozzá.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kiemelte, hogy 2012 októberétől állami feladat a levéltári feladatok ellátása, és 2012 óta nem volt olyan év, amely során ne adtak volna át új épületet, ne avattak volna olyan közösségi teret, amellyel a levéltárak megújultak. Ilyen volt a Fejér, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Somogy megyei beruházás.

Mint a főigazgató elmondta, azt szeretnék, hogy Salgótarján és a megye közéletének aktív része legyen a Nógrád Megyei Levéltár épülete, olyan közösségi térré váljon, amelyben családtörténet-kutatók, iskolások, a település múltja iránt érdeklődők is megfordulnak.

Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a fejlesztés mellett a nógrádi levéltárosok tudományos munkájáért, az intézmény társadalmi szerepvállalásáért is köszönetet mondott.

Itt a levéltár nem zárt intézmény, nyitott a kutatók, a diákok, a pedagógusok felé - mondta a képviselő, aki azt is kiemelte, a Nógrád Megyei Levéltár aktív szerepet vállal a pályázatokban, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat tudjanak nyújtani.

MTI Fotó: Komka Péter
Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közigazgatási államtitkára és Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója (b-j) a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára új épületének átadási ünnepségén Salgótarjánban 2015. augusztus 28-án. A háttérben Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.