Hírek
2014. Május 15. 07:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
A levéltárhoz került a salgótarjáni hadkiegészítő parancsnokság épülete
Átkerült a Magyar Nemzeti Levéltárhoz a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete, amelybe októberben költözhet be a Nógrád Megyei Levéltár.
A keddi ünnepségen Halász János kultúráért felelős államtitkár felidézte, hogy a levéltári rendszer átalakításával tavaly az ország legnagyobb kulturális intézménye jött létre. A Magyar Nemzeti Levéltár ma az ország 41 településén 73 telephelyet működtet.
Halász János megjegyezte, hogy a munkához tavaly a korábbihoz képest 700 millió forinttal több forrást biztosított a költségvetés és ugyanekkora, összesen 3 milliárd forintos keretből gazdálkodhatnak a levéltárak az idén is.
A kulturális államtitkár az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy uniós forrásokból tervezik a levéltárak további fejlesztését, az iratállomány digitalizálására indított e-levéltár programot kiterjesztik a vidéki levéltárakra is.
A Nógrád Megyei Levéltár igazgatója, Tyekvicska Árpád közölte: az intézménnyel szomszédos, a pincével együtt négyszintes honvédségi épületbe a levéltár közösségi és munkatereit költöztetik, így nem csupán a tízéves raktározási problémák oldódnak meg, de a szolgáltató funkciókat is bővíthetik és a munkatársaik is jobb körülmények között dolgozhatnak a jövőben.
Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója hozzátette: a szaktárca az átalakításra 180 millió forintos keretet biztosít, a munkálatokkal októberre lesznek készen, így még az idén beköltözhet az épületbe a Nógrád Megyei Levéltár, amely egy uniós pályázat révén további 49 millió forintot fordíthat eszközparkjának fejlesztésére is.
Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának parancsnoka közölte: a tárca nyilvántartórendszere a korábbinál sokkal kevesebb embert és épületet igényel, a fölöslegessé vált ingatlanok jórészt állami tulajdonban maradtak ugyan, de azokat a helyi közösségek, önkormányzatok vagyonkezelésébe adják át.
Salgótarján polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda kiemelte: az állam és az önkormányzat együttműködése révén egyre több, korábban funkcióját vesztett épületet tud a város "belakni". Példaként említette, hogy a közeljövőben a megyei, majd állami tulajdonból az önkormányzathoz került kempingnek, a volt tüdőgondozónak, valamint a Népjóléti Képzési Központnak és a számviteli főiskola üresen álló épületének kell átalakítással új funkciót biztosítani.
A nógrádi levéltár az idők során egyre szűkebbnek bizonyuló alispáni és nótáriusi levelesládából nőtt ki. Az iratgyűjtést, az iratőrzést és az iratfeldolgozást 1968-tól egyre szakszerűbben végzik az intézményben, amely 1974-ben balassagyarmati, 1993-ban bátonyterenyei részleggel bővült ki.
A Nógrád Megyei Levéltár több mint 300 közfeladatot ellátó szerv iratkezelésének ellenőrzését végzi. Csaknem 10 ezer folyóméter maradandó értékű iratot őriz, valamint további 12 ezer folyómétert a megszűnt gazdasági társaságok irataiból.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
