Hírek
2013. Január 13. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
A kormány visszaélt a kétharmaddal
Magyarország többsége 2010-ben a radikális változásra szavazott, a kormány azonban visszaélt a történelmi lehetőséggel - mondta Bajnai Gordon,Szécsényben egy civil fórumon pénteken.
Kifejtette, a többség 2013-ban azért adott kétharmados többséget a jelenlegi kormánynak, mert elege volt a veszekedésből, a korrupcióból, a félbemaradt reformokból és a rossz kompromisszumokból.
Bajnai Gordon hozzátette: a kormány rossz változásokat hozott az ország életébe, ezért most Magyarországon megint nagyon sokan nem találnak maguknak politikai pártot, támogatandó erőt, mert továbbra is azt a változást keresik, amelyet 2010-ben reméltek, és amelynek az ellenkezőjét kapták.
A volt kormányfő azt mondta: Magyarországnak le kell zárnia ezt a nagyon nehéz korszakot, mert a kormány ellenségkereső, megosztó politikája lejjebb viszi az országot a lejtőn.
Szükség van egy "erős középre" - tette hozzá -, amely kizárja a szélsőségeket, megegyezik az alapvető haladási irányban, kibékül egymással, betemeti azokat az árkokat, amelyek Magyarországot ma kettéválasztják. "Ha ez megvan, akkor végre eljöhet megint a jó kormányzás. Az a kormányzás, ami a mindenáron való politikai hatalmi harc helyett a szakértelmet, a szakszerűséget, a négyéves programon messze túl gondolkodó hosszú távú programokat visszahelyezi a maga helyére, és Magyarország végre el tud indulni egy helyes irányba" - mondta.
Bajnai Gordontól megkérdezték a fórumon, mit javasolna a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Azt - válaszolta -, hogy tanuljanak és járják a világot, de jöjjenek vissza, és segítsenek normális országot csinálni, mert "a válságok után újra kinyílik a lehetőség".
További kérdésekre azt is tanácsolta, hogy a fiatalok foglalkozzanak politikával, de ne kezdjék ott a pályát, mert nagy baj, ha olyanok irányítják az országot, akik nem dolgoztak legalább 10-15 évet a valós életben.
A Fidesz-kormány leváltásával, a baloldali összefogással kapcsolatban a következő sorrendet nevezte helyesnek: először meg kell állapodni az alkotmányosság kérdésében, garanciákat kell adni a választóknak, hogy nem követik el újra a régi hibákat, eközben konzultálni kell a programokról civilekkel, érintettekkel, "mert nem engedheti meg az ország még egyszer, hogy hamis, üres ígéretekkel vagy program nélkül lehessen választásnak nekimenni", majd valamikor a nyáron meg kell kötniük a kompromisszumokat azoknak, akik kormányozni akarnak egymással, és ennek alapján ősszel már közös fellépéssel kell elindulni a választások felé.
Bajnai Gordon természetesnek nevezte, hogy vannak személyi, szervezeti ambíciók, helyezkedés, de "egy fontos kérdés van, ami nagyon élesen fog felvetődni nyáron vagy ősszel: kik azok az ellenzéki szereplők közül, akik azt gondolják, hogy az Orbán-rezsim legyőzése mindent megelőző fontos cél (...) és kik azok, akik esetleg úgy gondolják, hogy nem baj, ha nem győzzük le, az a fontos, hogy mi nagy ellenzéki párt legyünk, vagy erősödjünk, vagy XY magas pozícióban legyen".
A volt kormányfő a rendezvényen úgy fogalmazott: "mindegy, hogy csűrik-csavarják a jogszabályokat, meg fogjuk találni a jogi módját, hogy lehessen ránk szavazni, és le fogjuk őket váltani 2014-ben".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
