Hírek
2016. Május 30. 10:15, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
A gyorshajtók ellen demonstrálnak Karancsalján
Forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőn a Nógrád megyei Karancsalján, hogy fellépjenek a gyorshajtókkal szemben.
A szervező Karancsaljáért Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: a megmozduláson a falu lakói, köztük szülők, pedagógusok, önkormányzati képviselők és gyerekek vesznek részt.
Mede Zsuzsanna tájékoztatása szerint Karancsalja viszonylag hosszú falu, a 2206-os úton sok egyenes szakasszal, amelyen a motorosok és az autósok is gyakran száguldoznak. Azt mondta, semmilyen kultúrája nincs a közlekedésnek az iskola és az óvoda közelében sem.
Hozzátette: évtizedes probléma ez a faluban, és bár balesetek nem történtek, ennek a leginkább az az oka, hogy a helyiek "megtanultak védekezni".
Hétfő délelőtt 11 és 12 óra között teljes útlezárás mellett, rendőri részvétellel zajlik majd a demonstráció, a résztvevők az általános iskola és a községi park közötti szakaszon vonulnak fel.
A megmozdulást követően az alapítvány az önkormányzattal együtt egy táblát helyez majd ki a falu elején és végén, ezen sárga alapon fekete betűkkel az szerepel majd piktogramok felhasználásával: "Kérlek, tartsd be az 50-et, mert itt él a család, a kutyám, és a macskám!"
Mede Zsuzsanna úgy fogalmazott, nem büntetést vagy traffipaxot akarnak Karancsaljára, békés eszközökkel törekednének a változásra, arra, hogy szemléletváltozás következzen be a járművezetőknél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
