Hírek
2020. December 17. 08:50, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
A gyanú kerítés, kitartottság, prostitúció - videó
A Nógrád megyei nyomozók hét főt állítottak elő, és hallgattak ki gyanúsítottként.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást N. Krisztián 40 éves, B-né B. Emese 34 éves, B. A. János 36 éves és Cs. Nikoletta 35 éves pásztói lakosok ellen, valamint kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt J-né B. Éva 46 éves pásztói, K. Lászlóné 29 éves salgótarjáni, valamint a 25 éves K. Nikoletta ellen.
A 34 éves nő és 36 éves társa 2020. március 9-től, míg a 40 éves férfi 25 éves és 35 éves társával 2020. május 30-tól rendszeres haszonszerzésre törekedve egy internetes portálon hirdetett meg szexuális cselekményre sértetteket. A prostitúciós tevékenységre a 34 éves nő és társa saját lakhelyét rendelkezésre bocsátotta, míg a 40 éves férfi pásztói, majd szeptembertől németországi helyszínekre is szervezett ilyen tevékenységet.
A 34 éves nő és 36 éves társa, valamint a 40 éves férfi utasításai alapján a sértett prostitúciós tevékenységének szervezését, a szolgáltatásért nyújtott összeg átvételét társaik bonyolították.
A gyanúsítottak a nyomozás adatai alapján a tevékenység bevételéből befolyt összeget saját maguk és családjuk megélhetésére fordították.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a helyi rendőrkapitányságok munkatársaival, valamint a Készenléti Rendőrség beosztottjainak bevonásával 2020. december 15-én a reggeli órákra összehangolt bűnügyi akciót szervezett, amelynek alkalmával valamennyi terheltet elfogták. A széleskörű felderítőmunka eredményeképp a gyanúsítottak otthonaiban megtartott kutatásokon a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket, továbbá kábítószergyanús anyagokat, és azok fogyasztására szolgáló eszközöket foglaltak le.
A rendőr-főkapitányágra előállított két férfit és öt nőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, N. Krisztiánt, B-né B. Emesét és K. Nikolettát őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.
A hatóság szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, egyben vizsgálja más bűncselekmény megvalósulását is.


Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
