Hírek
2013. Február 18. 13:29, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
A Dal harmadik elődöntője is egymillió feletti nézettséget ért el
![A Dal harmadik elődöntője is egymillió feletti nézettséget ért el](/external/image_cache/6/3/5/635f82d87d9ba968e51e21b80d08a2a9.jpg)
Több mint egymillióan nézték múlt szombaton A Dal harmadik elődöntőjét az M1-en és a Duna World csatornán - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn .
A 2013-as Eurovíziós Dalválasztó Show harmadik elődöntőjének nézettsége 1 millió 28 ezer fő volt, a műsor közönségaránya pedig 22,2 százalék, ami a show eddigi legjobb eredménye.
A nézettségi adatokból kitűnik, hogy a több mint kétórás show-ra ezúttal is csaknem 2,5 millió néző kapcsolt hosszabb-rövidebb időre. A három adás valamelyikébe pedig a négyévesnél idősebbek 44,8 százaléka, azaz eddig több mint négymillió néző nézett bele.
Hétvégén hat újabb produkció csatlakozott A Dal középdöntős mezőnyéhez; a zsűri Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla dalát tartotta a legjobbnak, a nézők pedig Mohamed Fatimát, Puskás Petit és a United zenekart juttatták tovább szavazataikkal.
A Dal népszerűségét mutatja, hogy az M1 szombat esti nézettsége több mint a két és félszeresére emelkedett a show eredményeképpen, míg a másik két országos adó nézettsége csökkent. Azzal, hogy a nézők több mint ötöde az M1-et és a Duna Worldöt választja a műsor idősávjában, A Dal a legnézettebb műsornak számít a szombat este 8 utáni műsorkínálatban - közölte az MTVA.
Radics Gigi - Úgy fáj (Huba Kelemen-Jack D. Elliot-Jánosi)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 10. 09:34, szombat | Belföld
Másodfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól
Másodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén vasárnaptól péntek éjfélig
2024. Augusztus 10. 09:27, szombat | Belföld
Mol: az utóbbi években jelentősen nőtt a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyisége
Már évi több mint 200 ezer tonna bioüzemanyag előállítására képes a Mol résztulajdonában álló Rossi Biofuel Zrt. - közölte a Mol az MTI-vel.
2024. Augusztus 09. 16:45, péntek | Belföld
Így készült az idei Szent István-napi kenyér
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók.
2024. Augusztus 09. 08:08, péntek | Belföld
KSH: júliusban 4,1 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).