A nagyszerű atléta kiemelkedő eredményeinek se szeri, se száma: Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa-csúcstartó volt, részt vett az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói olimpián, 22-szeres magyar bajnok. Az 5000 m-es síkfutásban, 1968-ban felállított 13:92.2-es országos csúcsát csak 34 év után, a XXI. században tudták megdönteni.
Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára ma ünnepli 81. születésnapját. A remek sportember 1942. szeptember 23-án született Bükkaranyoson, de már a nógrádi megyeszékhelyen vált világklasszis atlétává. Hogyan kezdődött a pályafutása? – faggattam egyik beszélgetésünk alkalmával.
– Különösebb elképzelés nélkül mentünk le Bazsó Gábor barátommal a patakparti bányai tornaterembe, ahol Rácz Barnaedző fogadott bennünket – említi. – Lelkes kis közösségbe kerültem, kibontakozott az őstehetségem. 17 évesen nyertem az első versenyemet a sebaji réten. Zelenka István, a korábbi nagy maratoni futónk volt a példaképem.
A tehetséges fiatalember ettől kezdve – amellett, hogy kitanulta a kőműves szakmát – még lelkesebben edzett.
– A nagy áttörés 1960-ban következett, amikor harmadik lettem az országos ifjúsági bajnokságon – folytatja. – Még abban az évben meghívtak a magyar ifjúsági válogatottba. A tatai edzőtáborban találkoztam az akkori világ legjobb futói közé tartozó – sokszoros világcsúcstartó – Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral, akikre istenként néztem fel. Ettől kezdve egész életemet a futásra tettem fel; Híres Laci bácsi, a korszak legkiválóbb edzője segítette a felkészülésemet, kis idő múlva elértem a felnőtt első osztályú szintet, majd az országos bajnokságokon is jöttek az érmes helyezések. 1963 augusztusában nyertem meg az első nemzetközi versenyem.
Az eredményekért keményen megdolgozott a fiatal atléta. Máig legendák keringenek például arról, hogy katonaként, amikor kimenőt kapott, futva jött haza Egerből Salgótarjánba. Vagy arról, hogy telente a Bükk-fennsíkon készült, kilométerekre minden lakott településtől, és hajnalban a futásával ébresztette az őzeket.
Idehaza lassanként egyeduralkodóvá vált, „magától értetődött”, hogy indulhat az 1964-es tokiói olimpián.

– Sajnos, nem volt szerencsém a felkelő nap országában! – eleveníti fel a történteket. – A verseny előtt megfáztam, és az 5000 m-en több mint fél perccel elmaradtam az addigi legjobb időeredményemtől, így pedig a selejtezőben kiestem. De azért szép emlékem is maradt Japánból, hiszen ott találkoztam először minden idők egyik legnagyobb atlétájával, az amerikai Jesse Owensszel, akivel később Amerikában is összehozott a szerencsém, és gratulált a győzelmemhez.
A tokiói csalódás után a kiváló sportember nem adta fel, egyre jobb eredményeket ért el.
– Szerencsére nem olyan fából faragtak, hogy az első kudarc után elcsüggedjek – folytatja elbeszélését. – Sőt! Tokió után kettőzött erőbedobással küzdöttem tovább, és ennek meg is lett a gyümölcse. 1965 augusztusában, Londonban 5000 m-en sikerült megjavítanom Iharos Sándor 1956 óta fennálló országos csúcsát, és két hét múlva az oslói Európa Kupa-döntőn 10 ezer méteren újabb hazai rekorddal lettem ezüstérmes, így pedig már a világ élmezőnyében jegyezték a nevem. Nem sokkal később a salgótarjániak kedvence Európa-csúcsot is felállított.
– A sikeres 1966-os évem észak-amerikai turnéval indult, ahol fedett pályás versenyeken többször sikerült győznöm – említi. – A hazaérkezésem után újra tripláztam a magyar bajnokságon, Párizsban megnyertem a L’Humanité futóversenyét, majd májusban, Londonban 3000 m-en megjavítottam Rózsavölgyi István országos csúcsát. Szintén a brit fővárosban döntöttem meg saját rekordomat 5000 m-en, majd ugyanezen a távon a zürichi versenyt is megnyertem. Az újabb siker színhelye ismét London volt, ahol hat mérföldön Ron Clarke és Gerry Lindgrenmögött harmadik lettem, de időm (27:23.8 ) Európa-csúcs volt.
Ezek után következett Mecser Lajos életének legnagyobb sikere.
– A budapesti Európa-bajnokságon 1966. augusztus 30-án rendezték a 10 ezer méter síkfutás döntőjét – mondja. – A versenyben sokáig vezettem, de az utolsó métereken Jürgen Haaselehajrázott. Igaz, így is új magyar csúccsal szereztem meg az ezüstérmet. Szintén ezen a kontinensviadalon, 5000 méteren ötödik lettem.
Nos, ezek után 1968-ban az újabb olimpia következett Mexikóban.
– Az ötkarikás játékokon megint elkerült a szerencse – folytatja. – A versenyek kezdetéig nem sikerült „átállnom” az ottani magaslati levegőre. Nem véletlen, hogy a dobogós helyezések Afrikába kerültek. Mi, európaiak a szó szoros értelmében levegőhöz sem jutottunk. A megye sporttörténetében viszont egyedülálló, hogy négyen – Komka Magdi, Básti István, Szalay Miklós és jómagam – képviseltük Nógrádot az olimpián. Egy évvel később újból az amerikai földrészen szerepeltem, Európa-válogatottként sikerült nyernem 5000 méteren.
A kiváló sportember arról is faggattunk, melyik versenyére emlékszik vissza legszívesebben…
– Stockholmra! – vágja rá kapásból. – A viadalt 1968. június 3-án rendezték. Sok nagy futó indult az 5000 méter mezőnyében, de az utolsó métereken hatalmas akaraterővel sikerült lehajráznom az ausztrál világcsúcstartó Ron Clarke-ot, és megnyertem a versenyt.
A hír bejárta a világot!
– Az ottani 13:29.2-es időeredményem új országos csúcs volt – folytatja. – Akkor még magam sem hittem, hogy a rekordom megéli a XXI. századot. Pedig így történt, a csúcsomat csak 2002-ban tudták felülmúlni.
A sikerek ellenére Mecser Lajos sem lehetett próféta saját hazájában…
– A következő évben ismét meghívtak Amerikába, de a sportvezetés felemelte előttem a stoptáblát, két évre eltiltottak a külföldi versenyzéstől... – említi a mind a mai napig sötét és zavaros ügyet.
Mi is történt? Az, hogy Mecsert 1969-ben a Magyar Ifjúság című lap haszonleső, az atlétikát pénzkereseti lehetőségnek tekintő sportolónak festette le. Mecser hiába hangoztatta, hogy kiforgatták a szavait, két évre eltiltották a nemzetközi szerepléstől.
– Itthon viszont továbbra is futószalagon nyertem a bajnokságokat – folytatja –, még a hetvenes évek közepén is válogatott voltam. A bányánál azonban a 3300 forintos fizetésemet lecsökkentették 2800-ra, ezért átigazoltam Diósgyőrbe, és ott is fejeztem be a pályafutásomat.
Mecser a visszavonulása után évekre eltűnt a sportéletből, a rendszerváltás után viszont előkerült, és azóta is az egészséges életmódot népszerűsíti.

– Angyal János, az ugrógálák versenyigazgatója csábított vissza a sportoz – folytatja. – Azóta sokat járom az országot, igyekszem eljutni minden fontos tömegfutó versenyre, ahol népszerűsíthetem a sportos életmódot. A könyvemmel – Miért, kiért fut a hosszútávfutó? – szintén ezt a fontos ügyet szolgálom.
Mecser jelenleg is figyelemmel kíséri az atlétikai eseményeket. S hogy mit üzen a mai fiataloknak?
– Azt, hogy a munka az alapja mindennek! – vágja rá. – Munka nélkül nincs teljesítmény!
A kiváló sportember futásban rég túl van a 400 ezer kilométeren, azaz – mint mondja – megjárta a Holdat oda-vissza.

B. R.