Hírek
2014. Október 22. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
65 éves Nagy László, a Stécé volt szakmai igazgatója
Kedden ünnepelte 65. születésnapját Nagy László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest 25-szörös válogatott játékosa, az SBTC volt szakmai igazgatója.
"Élem a nyugdíjasok életét, igazából már nem is nagyon szeretnék belefolyni a futballba, nem akarok még egyszer infarktussal leesni a kispadról" - mondta az MTI-nek Nagy László, utalva arra, hogy 2004-ben szívinfarktust kapott.
Nagy László 1962-ben Fonyódon kezdett el futballozni. Három évvel később került az Újpesti Dózsához, amelyet játékosként egészen 1983-ig erősített, így az újpesti klubtörténet legeredményesebb időszakának volt részese.
"Azt gondolom, labdarúgóként mindent elértem, amit lehetett, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát, játszottam a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pedig másodikok lettünk" - tette hozzá a szakember, aki játékos- és edzői hitvallásával kapcsolatban is úgy fogalmazott: a célja az volt, hogy szórakoztassa az embereket és becsalogassa a nézőket a stadionokba.
Nagy László a válogatottban a mexikói olimpián mutatkozott be, amelyen az együttessel aranyérmet nyert, majd játszott az 1978-as argentínai világbajnokságon is.
"A huszonöt válogatottságomat tíz év alatt gyűjtöttem össze, ennyi idő alatt ez elég kevés, ugyanakkor abban az időszakban sokkal több volt a tehetség, még az Újpestbe is nehéz volt bekerülni. A világbajnokságon is úgy tudtam szóhoz jutni, hogy nem sokkal a torna előtt Várady Béla megsérült" - emlékezett vissza.
Magyarországon egyedül az Újpestben futballozott az élvonalban. Elmondása szerint csak azt sajnálja kicsit, hogy pályafutása legvégén, 34 évesen adatott meg neki, hogy külföldön is kipróbálja magát. A svájci másodosztályban szereplő Locarno együttesében játszott egy évet.
Edzőként számos csapat kispadján megfordult, a lila-fehéreket 1996 és 1997 között irányította, utóbbi évben már a negyedik fordulóban menesztették posztjáról, majd a gárda a szezon végén bajnoki címet ünnepelt.
"Sajnos, ha valahol a tűz közelébe kerültem, azonnal kirúgtak" - fogalmazott.
"Egész életemben a futball és a család volt számomra a két legfontosabb dolog" - tette hozzá a lila-fehér drukkerek egyik nagy kedvence, aki legutóbb a Salgótarjánnál volt szakmai igazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
