Elsődleges kiváltó oka a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat és a tájhasználat változása.

Az urbanizáció, a kommunális és ipari szennyvízkibocsátás, beépített, lefedett terület növekedése a vízgyűjtőterületen szignifikánsan növeli az iontranszportot, többek között az építési anyagok korróziója, az utak sózása és a szennyvízkibocsátás következtében. A fokozódó szalinizáció hatásait a klímaváltozás tovább erősít.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság a közelmúltban átfogóan vizsgálta a Balaton kémiai viszonyainak 130 éven átívelő változásait – írja a BLKI.

Az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a tó vizének sótartalma a 19. század végétől a 20. század közepéig nem változott, ezt követően azonban az utóbbi 50 évben tartós és napjainkig tartó növekedés indult meg.

Az összes ionkoncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 mg/l értékről napjainkra 620–690 mg/l körülire nőtt. A vizsgálat alapján a Balaton egészen az 1980-as évek elejéig édesvizű tó volt, de ma már édes-sós, átmeneti vizű. Az élővizek sótartalma széles tartományban helyezkedik el, az erdélyi Szent Anna-tóban az összes ionkoncentráció mindössze 10 mg/l, a Fertőben 1500–2000 mg/l, a Velencei-tóban 3000 mg/l a tengerekben pedig 35000 mg/l körüli.

Az Északi-féltekén megfigyelt, általános trenddel ellentétben a Balatonban nem a kloridion-növekedés volt a szalinizáció fő oka. Az anionok közül a hidrogén-karbonát és a szulfátion emelkedése is meghaladta a kloridionét, a kationok közül pedig a magnéziumion-koncentráció növekedése a nátriumionét. A tó vizének összetételét alapvetően meghatározó nyolc fő ion közül egyedül a kalciumion-koncentráció nem emelkedett, mert a Balatonban jelentős mértékű mészkőkiválás következik be.

Az eltérő vízjárású évek között a mészkőkiválás mértékében nagy különbségek voltak, a legkisebb érték 25 ezer tonna/év, a maximum pedig 125 ezer tonna/év volt, átlagosan pedig 75 ezer tonna/évnek adódott. Az algák és a vízinövények fotoszintézise nyaranta jelentős úgynevezett biogén-mészkőkiválást okoz, azonban az így kivált kalcium-karbonát ősszel visszaoldódik.

Figyelembe véve azt, hogy az utóbbi évtizedekben a fagyos napok számának csökkenése ellenére a kloridion-koncentráció töretlenül növekedett a tóban, annak forrását sem az utak sózásában kell keresnünk, hanem elsősorban az urbanizációban (a tisztított – szerencsére foszforban szegény – szennyvizekben, illetve a beépített, lefedett terület növekedésében). A Balaton esetében kimutatták, hogy a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6%-os értékről napjainkra 6,0%-ra nőtt.

Az élővilág is átalakulhat
A Balaton sótartalmának növekedése a klímaváltozással is összefügg, hiszen amíg korábban ilyen nem fordult elő az ezredfordulót követően, napjainkig kilenc alkalommal volt a tó éves vízmérlege negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást. A jelenség szükségszerűen növelte a víz tartózkodási idejét a tóban, ami az oldott sók töménységének növekedését eredményezte.

A sótartalom emelkedése a tó ökológiai rendszerére is hat, ami azonban néhány korai kezdeményezést kivéve eddig nem képezte vizsgálatok tárgyát. Amennyiben a sótartalom növekedésének tendenciája nem változik, fél évszázad múlva a Balaton sótartalma megközelíti az 1000 mg/l értéket, ami a tavi élővilág jelentős megváltozását okozhatja.