Hírek
2024. Augusztus 08. 13:50, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI-GYURICZA RÓBERT PÁRIZS VAIRES SUR MARNE
Párizs 2024 - Bronzérmes a női kajak négyes.
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású női kajak négyes bronzérmet szerzett csütörtökön 500 méteren a párizsi olimpián.
A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott.
Ebben a számban Magyarország volt a címvédő, de a három évvel ezelőtti csapatból csak Csipes maradt meg, a másik három versenyző olimpiai újonc. A friss egység júniusban Szegeden Európa-bajnok lett, de ott alig volt komoly ellenfele. Tokióban a magyarok mögött a fehéroroszok végeztek a második helyen, ők azonban most nem voltak itt a mezőnyben, míg a harmadikok három éve a lengyelek voltak, náluk két csere történt. Az új-zélandiak akkor lemaradtak a dobogóról, de most vb-címvédőként ők voltak a legnagyobb esélyesek a győzelemre. Vezérevezősük, Lisa Carrington ötszörös olimpiai bajnokként vezette a csapatát. Komoly erőt képviseltek a tavaly vb-harmadik spanyolok is és ott voltak a mindig erős németek is.
A rajtból közepesen jöttek el a magyarok, a táv első felében ötödikként haladtak, féltávnál viszont már harmadikak voltak, és ezt a pozíciójukat nagy versenyben meg is őrizték. Az, hogy még talán a saját elvárásukat is felülmúlták, jól látható volt a célba érés után, ahol nagy ünneplést csaptak.
Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek.
A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét - a harmadik bronzot - szerezte a párizsi olimpián.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
