Hírek
2024. Március 23. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Hidegfront jön, de előtte még meleg lesz az idő.
![Hidegfront jön, de előtte még meleg lesz az idő.](/external/image_cache/e/f/e/efea2e8abac43083aaed977c695bec45.jpg)
Kezdetben még sokat fog sütni a nap, de napközben egyre jobban megnövekszik a felhőzet. A délután második felében északnyugat felől egy markáns hidegfront érkezik.
Szombaton A Dunántúlra esővel, záporokkal, de este, késő este már az ország keleti felén is kialakulhat csapadék. Élénk, erős lesz a déli-délnyugati szél, majd estefelé északnyugaton már északnyugatira fordul a légmozgás, melyet viharos lökések kísérhetnek. Hajnalban 2-7, kora délután pedig 16-22 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap még délen és keleten indul felhős, több helyen esős idővel a nap, de északnyugat felől már elkezd felszakadozni a felhőzet. Délután már napos, gomolyfelhős idő várható, elszórt záporok, egy-egy zivatar a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő. A nyugati, északnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalban 1-7, délután 9-15 fokot mérhetünk.
Hétfőn a napos-gomolyfelhős időben elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok, a hegyekben akár hó-, illetve jégdarazáporok is előfordulhatnak. Élénk, erős északnyugati szél várható. Hajnalban -2, +5, délután 9-15 fok valószínű.
Kedden napos, fátyolfehős időre van kilátás, kisebb csapadék csak néhol fordulhat elő. A délkeletire forduló szél többfelé megerősödik, északnyugaton helyenként viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 11-18 fok között alakulhat.
Szerdára is túlnyomóan napos, száraz idő körvonalazódik. Élénk, erős délkeleti széllel érkezik a meleg. Délután 14-22 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Szombat délután egy markáns hidegfront érkezik, de előtte még intenzív melegedés zajlik, ami a melegfrontra érzékenyeknél okozhat fáradékonyságot, bágyadtságot, keringési problémákat.
A hidegfront érkeztével aztán fokozódnak a görcsös panaszok, fejfájás, vérnyomás-ingadozás, rosszullét, légzési nehézségek léphetnek fel, és felerősödhetnek ízületi bántalmak is.
A sokfelé szeles időben ingerültebbek, nyugtalanabbak, feszültebbek lehetünk.
Öltözzünk rétegesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket!
Közlekedésmeteorológia
Szombaton hidegfront érkezik, ami főként a Dunántúlra hoz csapadékot, így vizes, nedves utakra, útszakaszokra elsősorban itt lehet számítani.
A többfelé élénk erős déli, majd északnyugatira forduló, és viharossá fokozódó szél jelentősen lecsökkentheti a járművek menetstabilitását.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 10:45, csütörtök | Helyi
Tíz perc alatt kétszer!!!
Dejtár belterületén rövid idő alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy autó vezetője.
2024. Július 18. 08:55, csütörtök | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 18. 08:49, csütörtök | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 18. 08:38, csütörtök | Helyi
Ismét megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord.
Kedden is megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord derül ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.