Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2015. Március 30. 07:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Ifjú salgótarjáni atléták sikere Miskolcon

Ifjú salgótarjáni atléták sikere Miskolcon

A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) győzelmével ért véget a Sport XXI. regionális versenysorozat mezei futó fordulója.

Miskolcon öt egyesület versenyzői között szereztek aranyat a nógrádiak – a sorozat történetében most először.
versenysorozatot azért hívták életre, hogy a 13 éven aluli atléták is versenylehetőséghez jussanak – évente összesen 6-7 fordulóban. A Sport XXI. pár éves fennállása alatt a SAC számtalan állomásra elutazott, hogy minden szakágban felmérje az utánpótlásának állapotát.
A legutóbbi fordulóban, a sorozat idei második állomásán a mezei futáson volt sor, Miskolc-Tapolcán a régió mind az öt érintett egyesülete képviseltette magát, a SAC és a házigazda miskolciakon kívül az egriek, a kazincbarcikaiak és az ózdiak alkották a mezőnyt. A salgótarjániak az U13-as mezőnyben állítottak csapatot, mondhatni, hogy a legerősebb összeállításban utaztak a borsodi megyeszékhelyre, a klub mindhárom edzője, Mrakics Nikolett, Kadlót Zoltán és Máté Csaba tanítványai is ott sorakoztak a rajtnál.
Ezúttal nem váltófutás, hanem tömegrajtos rendszerben zajlott a verseny, és az egyéni helyezések adták a nyolcfős csapatok eredményét. A korcsoportban 46-an indultak el, fiúk-lányok vegyesen.
A napsütéses, de szeles időben az abszolút győzelmet a salgótarjáni Bartkó Virág szerezte meg, aki fiúkat is megszégyenítő versenyzéssel, magabiztos nyert. Őt két kazincbarcikai fiú követte, majd két SAC-os, Lénárt Lili és Kovács Gyöngyvirág következett. Halasi Hanna is befért még a legjobb tíz közé, majd Urbányi Levente, Kojnok Eszter és Reichardt Liza ért célba, míg a mieinknél Kővári Dalma zárta a sort. A – mindössze egy fiút nevező – nógrádiak így 91 ponttal végeztek az élen, őket a kazincbarcikaiak követték 109 ponttal. A harmadik helyen a Miskolci VSI (198 pont) zárt, az Egri VSI (214 pont) negyedik, míg az Ózdi Teknőc Futó Club (251 pont) ötödik lett. Az U11-eseknél egyébként a Kazincbarcika győzött.

A salgótarjániak sikerét fokozza, hogy olyan mezőnyben tudták bezsebelni első elsőségüket, ahol a másik négy klub is indított csapatot. Az egyéniben és csapatban is elért első hely azt bizonyítja, hogy jó úton halad a klub utánpótlása.
A SAC-os eredmények.
U13 (5 csapat): 1. Salgótarjáni Atlétikai Club (1. Bartkó Virág … 4. Lénárt Lili. 5. Kovács Gyöngyvirág … 9. Halasi Hanna … 11. Urbányi Levente … 14. Kojnok Eszter. 15. Reichardt Liza … 32. Kővári Dalma) 91 pont.
A felvételen a SAC győztes csapata. Álló sor, balról: Kojnok Eszter, Kővári Dalma, Lénárt Lili, Bartkó Virág. Guggolnak, balról: Urbányi Levente, Kovács Gyöngyvirág, Halasi Hanna, Reichardt Liza.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Címkék: atléták

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 13:00, csütörtök | Helyi

Fél nap alatt eltapsolta a lopott pénzt!

A Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt rimóci férfit, aki betört a rászorulóknak létrehozott szociális boltba.

2024. Augusztus 01. 09:00, csütörtök | Helyi

Együttes fellépés Salgótarján biztonságáért!

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai a társszervekkel együttműködve összehangban lépnek fel a jogsértések ellen, és segítik a rászorulókat.

2024. Augusztus 01. 08:50, csütörtök | Helyi

Gyógyszertári ügyeleti beosztás Salgótarján városban 2024. augusztus hónap.

ÜGYELETI TÁJÉKOZTATÓ

2024. Augusztus 01. 08:15, csütörtök | Helyi

Fokozódik a nagy meleg.

A napsütést több helyen fátyolfelhők szűrhetik, illetve nyugaton és északon a gomolyfelhő-képződés válik erőteljesebbé, és helyenként záporok, zivatarok kialakulhatnak.