Hírek
2023. Augusztus 03. 07:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: god.hu / MTI / index.hu
1990 augusztus 3-án, Göncz Árpádot az országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választja.
![1990 augusztus 3-án, Göncz Árpádot az országgyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választja.](/external/image_cache/4/5/2/4524824a6799e5fcd9549b8b6d1755df.jpg)
Hosszú élete során író, műfordító, ötvenhatos forradalmár, demokratikus ellenzéki és két cikluson át köztársasági elnök is volt.
Budapesten született 1922. február 10-én, gyermekkorában Budán élt a szüleivel, illetve a nagyszüleivel.
Mivel egyetemi felmentéssel rendelkezett, ezért csak a második világháború végén kapott katonai behívót. A 25. hegyivadász pótzászlóaljhoz vonult be Bélapátfalvára, de 1945-ben megszökött a Németországba vezényelt egységtől. Többször került szovjet hadifogságba, ám onnan is sikerült megszöknie.
Az 1956-os forradalom alatt a Magyar Parasztszövetségben dolgozott, november 4-e után pedig részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban letartóztatták, és 1958. augusztus 2-án a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, a fellebbezés lehetősége nélkül. Az 1963-as általános amnesztiával szabadult.
1988-ban alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének, 1990 májusától országgyűlési képviselő. 1990. augusztus 3-án a Magyar Köztársaság elnökének választják, e tisztéget két cikluson át tölti be.
Göncz Árpád köztársaságielnök-jelölt Antall József politikussal beszélget az ülésteremben az Országgyűlés 1990. május 3-i ülésén
Fotó: Varga László / MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:17, péntek | Belföld
Csányi Sándor csalódott, de nem tartja kudarcnak az Eb-t
2024. Július 19. 08:16, péntek | Belföld
Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást
Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Belföld
Pénteken és vasárnap napos, szombaton felhős idő várható
Pénteken és vasárnap napos, meleg idő lesz, de szombaton előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is felhős idő várható, néhol esővel
2024. Július 19. 08:13, péntek | Belföld
Rétvári Bence: elfogadhatatlan, ami a szolnoki kalandparkban történt
Elfogadhatatlan és felháborító az, ami a szolnoki kalandparkban készült videón látható - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.