Hírek
2023. November 21. 18:45, kedd |
Helyi
Forrás: Cs. Nagy Anikó/web/zsuffa csaba
1877. 11. 22-én született Ady Endre költő, újságíró. Most más szemszögből mutatjuk, mint mások...
Nyugat első nemzedékének vezéregyénisége, nemzeti líránk egyik legnagyobb alakja. Szerelméhez, Diósyné Brüll Adélhoz írta Léda-verseit. Későbbi feleségét, Boncza Bertát költeményeiben Csinszkának nevezi.
Ady Endre akkora sztár volt a maga korában, mint most Mick Jagger.
1917-et írunk: Ady Endre és Boncza Berta, azaz Csinszka beköltöznek az ifjú feleség édesapjától örökölt, budapesti lakásába. A költő, aki addig hotelszobákban, szanatóriumokban vagy épp testvérénél szállásolta el magát fővárosi tartózkodása idején, 40 évesen talált otthonra a Veres Pálné utcai lakásban és lakott itt az 1919-ben bekövetkezett haláláig.

A költő felesége lelkesen vetette bele magát a lakás berendezésébe, minderről pedig szintén részletesen beszámolt levelezésében.
Ady sosem szerette igazán Budapestet: levelezéseiben sokszor illette negatív jelzőkkel a magyar fővárost.
Csinszka azonban vágyott Pestre és a saját otthonra. A házaspár a fiatalasszony családjának csucsai birtokáról költözött Budapestre, ahol eleinte hotelszobákban szálltak meg, ezt azonban Csinszka – érthető módon – költségesnek, feleslegesnek és kényelmetlennek találta. A Veres Pálné utcai lakás Boncza Miklós tulajdonában állt, halála után pedig lányára, Boncza Bertára maradt.
A barátok között nagy meghökkenést váltott ki, hogy Csinszka maga gondoskodott arról, hogy a családi képfalra Ady egykori nagy szerelme és múzsája, Léda képe is kikerüljön.
Nappal iroda, este irodalmi szalon
Az ifjú feleség a berendezés stílusán túl a praktikumra is gondosan ügyelt: hogy férjét ne zavarhassa a padló recsegése.
A költőnek mindössze 14 hónap adatott meg, hogy élvezhesse egy igazi otthon kényelmét.
A Veres Pálné utcai lakás helyén működő Ady Emlékmúzeumban bárki személyesen is megtekintheti Ady Endre és Csinszka egykori otthonát.

Ady Lőrinc, Ady Lőrincné, Ady Endre, Ady Lajos és Ady Lajosné az érmindszenti kúria előtt, Huszthy Zoltán felvétele, 1913 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Ady Endre temetése január 29-én

Ha fontos a cikk, ossza meg kedvenc Facebook csoportjában, vagy saját oldalán!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban.
