Hírek
2012. Október 23. 09:21, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Ő lesz az X-faktor győztese?
Óriási fordulatot vehet az élete az X-faktor tehetségkutató verseny döntőjében eddig sikeresen menetelő salgótarjáni énekesnek és családjának.
A kétgyermekes Oláh Gergő korábban közmunkásként dolgozott és feleségével két gyermeket neveltek albérleti lakásukban nagyjából havi 114 ezer forintból. A családi kassza a felére apadt, miután a családfő most énekesi karrierjét építi, azt remélve, hogy a későbbiekben nem kell majd azon gondolkodniuk, hogy bevásároljanak, vagy az albérleti díjat fizessék-e ki.
A 24 éves apuka a salgótarjáni panelből néhány hónappal ezelőtt álmodni sem mert arról, hogy valaha is megadatik neki, hogy olyan körülmények között élhet, mint az X-faktor Házban. Gergő négy éve házas, és a pénz sosem vetette fel őket - írja a Best.
Miután bekerült az X-faktor élő show-jába, feleségének és két gyermekének a családi pótlékból és a gyesből kell megélnie. Addig sem vetette fel őket a pénz, amíg Gergő dolgozott, ugyanis közmunkásként kereste a család kenyerét. A közmunkás minimálbér ugyanis az idén mindössze 71 800 forint teljes munkaidőben.
Hiába van Gergőnek két gyermeke, ebből csak az egyik után tudta teljes egészében kihasználni a havi 10 ezer forintos családi adókedvezményt, a másik gyermek után viszont csak 1 500 forintot tud érvényesíteni a 10 ezer forintból. Nettóban 58 517 forint marad a bruttó 71 800 forintból. Ehhez jön még a két gyermek utáni családi pótlék, ami 26 600 forint és a kisebbik gyermek után kapott gyes, amelynek összege havonta 28 500 forint, ami után nem kell sem járulékot, sem adót fizetni. A négytagú családnak így - ha az apa teljes munkaidőben dolgozott közmunkásként - akkor nagyjából 114 ezer forintból kell kijönnie egy hónapban.
A család jelenleg még albérletben él. Salgótarjánban egy kétszobás panellakásért nagyjából 25-30 ezer forint bérleti díjat kell fizetni. Gergő sokat gondolkodott azon, hogy jelentkezzen-e az X-faktorba, hiszen feleségének így egyedül kell boldogulnia két kisgyermekükkel. Most viszont már úgy gondolja, jól döntött. Szerencséjére meg tudta beszélni a főbérlőjével, hogy az albérleti díjra adjon nekik némi haladékot - írja a Best magazin.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.
2024. Július 16. 09:00, kedd | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 16. 08:39, kedd | Helyi
Rétvári Bence: jól indult a járóbeteg-időpontfoglalás az Egészségablak alkalmazásban.
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben.