Hírek
2014. Január 12. 13:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Szórakozásra kellett a pénz
![Szórakozásra kellett a pénz](/external/image_cache/f/b/2/fb24750145ecab54734cdfb9beef351c.jpg)
A bejelentést követően az egyik fiatalt a helyszínen fogták el, míg a másik önként adta fel magát.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás egy 15 és egy 17 éves salgótarjáni fiú ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. január 10-én a délelőtti órákban engedély nélkül mentek be Salgótarjánban egy gyár területére, ahonnan kézzel próbáltak kiszedni vasanyagokat a földből. A rendőrök a bejelentést követően az egyik fiút még a helyszínen elfogták, a másik a helyszínről elszaladt, de még aznap önként adta fel magát a rendőrségen.
A nyomozók a két fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy szórakozásra kellett nekik a vasanyagokból származó pénz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 14:21, kedd | Helyi
Tombolt, lopott, bálba mégsem jutott!
Jármű önkényes elvétele, garázdaság, rongálás és lopás miatt is felelnie kell annak a rimóci lakosnak, akit a napokban fogtak el és vettek őrizetbe a szécsényi rendőrök.
2024. Július 16. 11:00, kedd | Helyi
Legyél te is iskolaőr!
Várjuk a jelentkezőket Nógrád vármegyében.
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.