Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2019. Június 27. 13:20, csütörtök | Helyi
Forrás: police

Kábítószer-megelőzési vetélkedő Salgótarjánban

Kábítószer-megelőzési vetélkedő Salgótarjánban

Szer-mentes Palócország záró rendezvényén vettek részt a diákok a Kábítószer-ellenes Világnapon.

Az Új Palócország Egyesület és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019 áprilisában együttműködési megállapodásban rögzítette, hogy közösen valósítják meg a „Szer-mentes Palócország” elnevezésű kábítószer-megelőzési programot. A megállapodás célja volt többek között, hogy a rendőr-főkapitányság a hagyományos ifjúságvédelmi feladatai mellett újfajta - a civil szervezetek bevonásával kialakított - komplex drogprevenciós programot valósítson meg.

A rendezvénysorozat elsősorban a megye középiskolás diákjait szólította meg, és a különböző bűnmegelőzési programok során a résztvevők olyan ismereteket és készségeket sajátíthattak el, melyek a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, következményeire hívták fel a figyelmüket.

A projekt záró eseményére 2019. június 26-án került sor, a Kábítószer-ellenes Világnapon Salgótarjánban, a Fő téren. A rendezvényt Ponyi Béla rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg. A vetélkedőn négy csapat vett részt, melyeket Nógrád megyei középiskolák négy-négy fő diákja alkotott. Az akadályversenyen kialakított állomásokon a tanulók a kábítószer fogyasztás megelőzésével, illetve az áldozattá és bűnelkövetővé válás lehetséges elkerülésével kapcsolatos feladatokat oldhattak meg.

A jó hangulatú verseny első helyezését a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola csapata nyerte el. A rendezvény valamennyi résztvevő csapata ajándékokkal térhetett haza, melyeket az Új Palócország Egyesület és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint salgótarjáni és balassagyarmati vállalkozások és civil szervezetek ajánlottak fel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:21, csütörtök | Helyi

Várják a javaslatokat az egész napos sebességmérő akció helyszíneire.

Huszonnégy órás sebességmérő akciót tart a rendőrség április 19-én reggel 6 órától, a helyszínekre bárki tehet javaslatot.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Hideg reggel, hűvös, szeles délután.

Keleten, délkeleten indulhat esősen a reggel. Napközben a napos, gomolyfelhős idő mellett elszórtan fordulhatnak elő záporok,

2024. Április 18. 04:24, csütörtök | Helyi

Máris egymást ölik a sportszergyártók, holott csak most gyújtották meg az olimpiai lángot

Egymásra licitálnak a sportszergyártók, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a párizsi olimpia reklámozási lehetőségeiből. A Nike például hirdetési szőnyegbombázást tervez.

2024. Április 17. 15:15, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint.

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.