Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. Augusztus 16. 13:09, szerda | Helyi
Forrás: police

Bűnmegelőzési tábor Salgótarjánban

Bűnmegelőzési tábor Salgótarjánban

Véget ért a Nógrád megyei középiskolás diákok részére megrendezett rendőrségi tábor.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. augusztus 7. és augusztus 11. között rendezte meg bűnmegelőzési táborát "A biztonság kedvéért ..." című projekthez kapcsolódóan. A húsz középiskolás diák a túrázás és sportolás mellett, éjszakai akadályversenyen, szabadulós akadálypályán, valamint csapatépítő és konfliktuskezelési tréningen vehetett részt. A tábor szervezői a programok megtervezésénél mindvégig hangsúlyt fektettek a bűnmegelőzéshez kapcsolódó képességek fejlesztésére és ismeretek bővítésére. A tematika részét képezte a kábítószer-megelőzés és az internet veszélyei is, illetve ehhez kapcsolódóan az áldozattá válás megelőzése.
A táborozók az egy hét alatt betekintést nyerhettek a rendőri hivatásba, valamint ellátogattak Budapestre a Rendőrmúzeumba és a Csodák Palotájába is.

A nyári szünetben a gyermek- és fiatalkorúakra számos veszély leselkedik, ezért a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya prevenciós óvintézkedéseket javasol:
A szülők gondoskodjanak a gyermekek felügyeletéről, ilyenkor számtalan veszély leselkedhet rájuk!
Feltétlenül beszéljék meg a fiatalokkal, hogy ha valamilyen baj történne, kihez és hová fordulhatnak segítségért!
Mindig legyen információjuk a gyermek hollétéről, társaságáról!
A biztonságos internethasználatra a nyári szünidőben is figyelni kell!
Ha gyanús személyre figyelnek fel a lakókörnyezetben, jelezzék az esetet a rendőrségnek! Tudatosítani kell a gyermekekben, hogy lehetőleg soha ne álljanak szóba idegenekkel, ne fogadjanak el tőlük semmit!
Amennyiben a gyermek elmegy otthonról, csak a legszükségesebb dolgok legyenek nála!
Abban az esetben, ha a kiskorú egyedül megy valahová, ismerje a közlekedési szabályokat és a biztonsági útvonalakat – akár gyalogosan, akár kerékpárral, akár gördeszkával közlekedik!
Ha a gyermek az utcán veszélyben érzi magát, kérjen hangosan segítségét a járókelőktől, menjen be egy boltba, közintézménybe, szólítson meg egy egyenruhás rendőrt!
A nyári szünidőre bővebb prevenciós tanácsokat a Rendőrség honlapján találnak.
Amennyiben Ön vagy hozzátartozója mégis bűncselekmény áldozatává válik, hívja a 112-es központi segélyhívó számot!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 04:24, csütörtök | Helyi

Máris egymást ölik a sportszergyártók, holott csak most gyújtották meg az olimpiai lángot

Egymásra licitálnak a sportszergyártók, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a párizsi olimpia reklámozási lehetőségeiből. A Nike például hirdetési szőnyegbombázást tervez.

2024. Április 17. 15:15, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint.

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit vélekedett a Pannon Gasztronómiai Akadémia és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

2024. Április 17. 13:00, szerda | Helyi

Kérjük, jelentkezzen, ha látta a balesetet!

A Nógrád vármegyei rendőrök a lakosság segítségét kérik.

2024. Április 17. 09:15, szerda | Helyi

I. József magyar király

1711. 04. 17-én Bécsben, 32 éves korában himlőben meghalt I. József magyar király, német-római császár és cseh király.